Skip to main content

Mi együvé tartozunk

Mi együvé tartozunk

A három Torda újra együtt

A XIV. Tordai Művelődési Napok keretében szombaton megtartották a Tordai Estet, amely a magyarországi Bihartorda, az erdélyi Aranyostorda és a bánáti Torontáltorda műkedvelőinek, valamint az elszármazottaknak a hagyományos találkozója.

A rendezvény az 1848–49-es forradalom emlékére állított kopjafa megkoszorúzásával kezdődött. A Művelődési Otthon előcsarnokában pedig megtartották a hagyományos süteményversenyt. A 19-féle finomság közül a zsűri értékelése szerint a legjobb a helybeli Kónya Ilonkáé lett.

A műsorban a három testvértelepülés műkedvelői mellett fellépett a szabadkai Juhász zenekar, az udvarnoki Guth Emília, valamint két elszármazott: a most Csókán élő Tápai Tibor és a Szabadkára költözött Csiszár István. Az eredeti elképzelés szerint ez lett volna a Tordai Művelődési Napok záró rendezvénye, de újabb fellépők jelentkeztek, így a műsorba beiktatták a nagykikindai műkedvelők, a zentai kamaraszínház és az Újvidéki Színház vendégszereplését.

Dobai János, a helyi közösség tanácsának elnöke szerint a rendezvény egy bánáti regionális rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyre nemcsak a helybeliek járnak, hanem a környező helységekből is eljönnek.

– Mi tanultunk ettől a településtől sok mindent. Megtanultuk azt, hogy hogyan lehet megmaradni egy ilyen közegben, amelyet mindenütt szerbek lakta települések veszik körül, mégis itt mindenki szépen beszél magyarul. Magyar szokások vannak, magyar iskolába járnak a gyerekek. Néptáncot tanulnak, népdalokat énekelnek – mondja dr. Szabó József, Bihartorda korábbi polgármestere.

A három Torda képviselői évente legalább háromszor találkoznak. Torontáltordán március 15-e táján, Aranyostordán március végén, Bihartordán pedig az augusztus 20-ához álló legközelebbi hétvégén. Találkoznak más rendezvényeken is, mint amilyen a torontáltordai Kukoricafesztivál vagy az Aranyostordán megrendezendő Tordai Napok.

– Nem titok az, hogy mindnyájunknak, mind a három Tordának, de Torontáltordának és nekünk különösképpen, mint kisebbségben élő magyaroknak, sokat számít az, hogy megismerjük egymás szokásait, hagyományait. Ezt továbbadjuk gyermekeinknek, unokáinknak, azért, hogy ők is érezzék: mi együvé tartozunk – mondja Ádámosi Klára, Aranyostorda önkormányzati képviselője.

Szerző (Forrás)
K. I., Magyar Szó
Ostale vesti